2021. 09. 17., p – 09:51

A sérült távhővezetéket a hét elején javították ki a MIHŐ szakemberei.

Egy több mint negyvenéves távhővezeték eltörése okozott problémát az elmúlt hetekben a Középszeren, az Avas egyes ütemében. A vezetékszakasz javítását ezen a héten kedden és szerdán végezték, a hibát azonban már augusztus végén észlelte a MIHŐ Kft., a javítás előkészítését pedig azonnal megkezdték

- Először is értesítettük a megbízott kivitelezőnket, ugyanis a MIHŐ-nél több mint tíz éves gyakorlat, hogy a hibaelhárításokhoz kapcsolódó földmunkákat külsős megbízott vállalkozó végzi. A cég a helyszínen feltárta a munkaterületet, ezt követően munkatársaim azzal szembesültek, hogy egy olyan szerelvény törése okozza a problémát, melyet már nem gyártanak – kezdte Bernáthné Barczi Judit, aki hozzátette, a vállalkozó a földmunkák közben átszakította a szomszédos gázvezetéket, azonban a veszélyhelyzet elhárítása érdekében azonnali intézkedést tett, melyet követően a Katasztrófavédelem és a Tigáz szakemberei elhárították azt.

A MIHŐ ezt követően felvette a kapcsolatot a jelenlegi csőanyag-beszállítójával, és megbízták azzal, hogy gyártsa le a helyettesítő szerelvényt, ez viszont hosszabb időbe telt. A kialakult helyzet miatt a MIHŐ-nek két választása volt. „Egyik lehetőségünk az volt, hogy azonnal kizárjuk a törött vezetéket, ezáltal az Avas teljes egyes ütemében elzárjuk a melegvizet egészen addig, amíg a helyettesítő szerelvény el nem készült” – hangsúlyozta a főmunkatárs.

Illetve dönthettek úgy is, hogy a javítás megkezdéséig a hibás vezetékszakaszon üzemelnek tovább. Bernáthné Barczi Judit azt mondta, az utóbbi lehetőséget választották, hiszen ez kedvezőbb volt a fogyasztók számára, vagyis volt melegvíz a lakásokban. A szerelvény helyreállítása végül szerdán délután fejeződött be. 

Azonnal intézkednek

Az intézkedés egyébként összhangban volt a MIHŐ meghibásodásokkor alkalmazandó eljárási rendjével – ezt már Kovács Tamás szolgáltatási igazgató mondta. 

Amennyiben a szolgáltatáskiesés városrészeket érint, vagy nagyon hideg időjárásban történik, akár külső erőforrást is bevetünk a helyreállítás mielőbbi befejezéséhez. Vannak viszont olyan esetek is, amikor a folyamatos szolgáltatás érdekében ideiglenes javítást végzünk, vagy a munkálatokat később halasztjuk jellemzően a hosszabb anyagbeszállítási idő miatt” – részletezte. Az igazgató hozzátette: általában a hibahely feltárása után a MIHŐ munkatársai azonnal meg tudják kezdeni a javítást, melyhez rendelkezésre áll raktárkészlet a legfontosabb anyagokból.

Rendezik a kárt

Bár nem túl gyakori – folytatta –, de évente egy-két alkalommal olyan is előfordul, hogy a MIHŐ üzemzavara miatt a fogyasztók tulajdonában kár keletkezik. A fentebb említett csőtörés esetén elképzelhető, hogy pont ez történt, ugyanis a csőtörés után a közeli társasház pincéje beázott. 

- Biztosat csak a vezeték javítása és a helyreállítás befejezése után lehet majd mondani, de az érintett, Középszer 7-9. szám alatti lakóközösség képviselőjével már felvettük a kapcsolatot. Szeptember 6-án jegyzőkönyvben rögzítettük a tényállást, hogy az eljárást elősegítsük – tette hozzá a szolgáltatási igazgató, aki elmondta még: az érintett lakóépület pincéjének beázása miatt keletkezett igazolt károkat a MIHŐ Kft. a felelősségbiztosítása terhére rendezi.

 

Forrás: minap.hu

 

Képek