Hírek - Miskolci Hőszolgáltató Kft.

Aktuális

Megoldás lehet a korrekció

Mihő Kft.: korábban is látták a problémát, és adtak is javaslatot. Volt, aki élt vele.
Kapcsolódó dokumentum

MISKOLC. A távhőszolgáltató cég tud a problémáról, de úgy gondolja, az új rendeleti szabályozás megoldja majd a költségosztással kapcsolatos gondokat - tájékoztatta lapunkat a Mihő Kft. a lapunkban tegnap megjelentek kapcsán. Arról írtunk ugyanis, hogy az újonnan felújított távhős lakásban élők egy része - az alsóbb szinteken, a saroklakásokban, az északi fekvésű lakásokban élők - panaszolják, jóval többet kell fizetniük a többieknél.

Kötelező a rendelet

Ahhoz ugyanis, hogy ne fázzanak, jóval nagyobb fokozatra kell állítaniuk a radiátorokat, így többet is kell fizetniük azoknál a „szerencsésebb fekvésű" lakások tulajdonosainál, akik alacsonyabb, vagy akár nulla fokozaton működtetett fűtőtestekkel érik el a kívánt hőfokot. Vannak olvasóink, akiknek az idényvégi elszámoláskor több tízezer forintot kellett a havi átalányhődíjon túl ki fizetnie, míg a szerencsésebbek ugyanekkora összegeket kaptak vissza. Az idei fűtési szezontól lép életbe az a nyáron elfogadott kormányrendelet, ami a problémát orvosolná.

A gond azokban a panelházakban jelentkezett, ahol fogyasztásarányosan történik az elszámolás. Lényege: a lakásokba költségosztót szerelnek fel, ez alapján derülhet ki, hogy melyik lakás mennyi energiát fogyasztott az épület összes felhasználásából. Szeptember elsejéig nem létezett jogszabály a költségosztás módjára, a lakóközösségek közgyűlése határozott a módszerről.

Az új rendelet korrekciós tényezők alkalmazására is tartalmaz előírásokat: a fűtési szempontból kedvezőtlen helyzetben lévő lakások hátrányát mérsékelnék. A Mihő Kft. lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a rendelet módosítása után is a lakóközösség kötelessége a szerződések módosítása. Megjegyezték, a Mihő Kft. korábban is ismerte ezeket a problémákat, és korábban is adott javaslatot a költségosztás módjára.

Ahol ezt megfogadták, kevesebb probléma merült fel, mint ott, ahol figyelmen kívül hagyták. Most viszont a kormányrendelet kötelező, és részletekre kiterjedően megfogalmazza a költségosztás módszerét. Kérdeztük, mi lesz azokkal a fogyasztókkal, akik korábban aránytalanul sokat fizettek. Tudják-e visszamenőlegesen kárpótolni őket? A Mihő Kft. szerint ezt a kérdést is a lakóközösségeknek kell feltenni, hiszen a távhőszolgáltató cég nincs feljogosítva a lakóközösség által megszavazott költségarányok felülbírálatára.

forrás: ÉM-HM

 

 

« vissza az előző oldalra